Gyakorlati, szervezeti, képzési szempontok az iskola választáshoz

AMI MINDEGY, ÉS AMI NEM AZ

Igaz, hogy szinte bárhova jársz edzésre, lehet jó a társaság, erősödhetsz, ügyesedhetsz, fogyhatsz, élvezheted a mozgáskultúrát, javulhatnak a reflexeid és a kitartásod, tanulhatsz figyelmet és fegyelmet, kikapcsolódhatsz a hétköznapokból.

Nem igaz azonban, hogy „inkább tanulj valamit, mint semmit”, mert van, ahol olyasmit is tanítanak Neked, ami miatt nagyobb bajba kerülhetsz, mintha nem tanultál volna semmit. Sok munkával nagyon jó lehetsz valami rosszban.

Alapvető módszertani és technikai különbség van a harcművészeti, a küzdősport, az önvédelmi és a taktikai képzések között is.

Nem az a kérdés, hogy egyes művészek és sportolók a gyakorlat révén és az edzőtermihez hasonló körülmények között meg tudták-e védeni magukat (mindenre van példa és ellenpélda), hanem hogy maga a rendszer mire lett kitalálva, és mire nem. Ha önvédelemre van szükséged, tanulj azt!

TÁVOL-KELETI HARCMŰVÉSZETEK?

Amit és ahogyan gyakorolsz, az a sok ismétlés révén kondicionál, és pozitívan vagy negatívan hat arra, ahogyan vészhelyzetben viselkedsz. Ezért, ha Európában élsz, érdemes olyasmit tanulni, amit a mi kultúránk társadalmi és jogi viszonyaira, élethelyzeteire és tárgyi környezetére, itteni bűnözők, mai fegyverek és valós fenyegetések ellen találtak ki. Az ázsiai kultúrák eltérnek miénktől, így a bűnözők módszerei, illetve harccal és önvédelemmel kapcsolatos eszmeviláguk, hagyományaik és módszereik is.

  • Ázsiában a harc brutális káoszából „művészet” lett az elvont esztétikai kultúra és tökéletesség-ideál miatt.
  • A művészet elsajátítása sok évet, sőt, „életformát” követel – korábban ugyanis a katonák, szerzetesek, jómódú családfők kiváltsága volt.
  • Az egyes iskolák sajátos technikák százait fejlesztették ki, amelyeknek azonban csak a töredéke használható versenyen vagy valós önvédelmi helyzetben.
  • Vallási-világnézeti eszmék, mint pl. a taoista misztika, nem csupán formai, hanem taktikai és technikai szinten is érvényesülnek.

TÁVOL-KELETI FEGYVERES?

Egy statikus kultúra minden régit eleve jónak tart, és minden újat eleve rossznak. De csak mert valamit régóta sokan gyakorolnak, nem feltétlenül válik be mindenhol mindenkinek.

Eredetileg minden ázsiai iskola fegyveres képzést is nyújtott (ki megy harcba üres kézzel?), és a kézitusa képzés is a fegyverrel való mozgásra épül (pl. Aikido: kard, Wing Chun: pillangókés és dzsunka tolórúd, Kali: kés, bot stb.).

A régi kínai vagy japán fegyverek forgatásának tanulása fejleszti a mozgás-koordinációt és a fizikai erőt, de tudni kell, hogy

  • a legtöbb eléggé balesetveszélyes (bár van, amelyik sporttá szelídült, mint pl. a Kendo)
  • nem készít fel a modern lőfegyverek ellen
  • közterületen nem lehetnek nálunk, edzésre, bemutatóra is csak csomagolva, más – és a gyakorló – számára hozzáférhetetlen módon szállíthatók, tehát vészhelyzetben számunkra is nehezen hozzáférhetők
  • közterületen eleve nem használhatók jogos védekezéshez: mindegyik KKVE.

TÁVOL-KELETI PUSZTAKEZES?

A 2. világháború után nyugaton népszerűvé vált „hagyományos” ázsiai pusztakezes iskolák gyökerei ugyan sok évszázadosak, de a legtöbb valójában modern változat (Judo 1882, Karatedo 1935, Aikido 1942, Hapkido 1946, Taekwondo 1959 stb.). A nyugatra kerülve sok változáson mentek át, és a mai napig jönnek létre újabb iskoláik, keverékeik. Az ázsiai kulturális és katonai háttér ezekre az iskolákra még ma is hatást gyakorol.

A technikák száma általában több száz, így mesteri elsajátításuk átlag 5-10 évet igényel. Önvédelemhez bevallottan maximum egy-két tucat technika is elég, tehát alapfokon túl olyan problémák megoldását gyakorolják, amelyek ma csak edzőteremben vagy versenyen fordulnak elő (azaz élsportolók között), illetve katonai és rendészeti akciókban (azaz hivatásosak életében).

A hagyományos gyakorlás része maradt sok brutális elem, amelyeket  azonban versenyen okkal tiltanak, képzetlen civilek számára eleve bonyolultak, illetve csak életveszélyben lehetnének alkalmazhatók.

A különféle „stílusok” megkülönböztető jegyei, sajátos technikái a sportversenyeken, verekedéseken és az utcai önvédelemben gyakorlatilag eltűnnek. Ennek a jelentőségével pedig nemigen foglalkoznak.

Minél nagyobb ugyanis a különbség a között, ahogyan emberek edzésen, vizsgán és versenyen, illetve a valós erőszakkal találkozva mozognak, annál kisebb az adott harcművészet vagy küzdősport valós önvédelmi értéke. Önveszélyes, ha a bajban egészen másképp mozogsz, mint edzésen!

NYUGATI PUSZTAKEZES?

Természetesen nem állítható, hogy az ázsiai harcművészetek haszontalanok lennének modern körülmények között. Tény azonban, hogy ahol nagy a tét, mint a katonai-rendőri kiképzésen, okkal bíznak a modern hibridekben (pl. CQC, SPEAR, Urban Combatives, izraeli Krav Maga, kanadai és finn Defendo), illetve okkal vesznek át viszonylag kevés elemet alig néhány ázsiai rendszerből (pl. Jujutsu, Chin Na, Eskrima / Kali, Silat, Wing Chun, Muay Thai).

Az igazi kérdés, hogy neked mire van szükséged, mire vagy képes, és mennyi időd, pénzed van rá. Ha technikák százait szeretnéd hosszú éven át csiszolgatni, ott a modern Jujitsu. Ha néhány év alatt már használható készségekre akarsz szert tenni, ott a keleti és nyugati iskolák hibridjeként a Krav Maga vagy a Defendo. Civileknek kialakított kombatív tréningünkön pedig fél év alatt alatt egy életre elsajátíthatsz szinte mindent, amire az átlagembernek szüksége lehet.

A tipikus „nyugati” önvédelmi rendszerek technikailag elsősorban az angol és francia box, a görög-római birkózás és a japán Jujutsu elemeiből építkeznek, alkalmazkodva a 20. sz-ban teljesen átalakult, és azóta is változó harcászati-rendészeti kultúrához. Civil változatuk annak ajánlható, aki gyorsan akar hatékony önvédelmet tanulni, mert

  • az átlagos civil, sőt, nők és fiatalok fizikai teljesítményéhez és életviteléhez igazodtak
  • a nyugati életkörülmények, szokások, tárgyi kultúra, bűnözők és fegyverek (kés, bot, pisztoly) világára készítenek fel
  • követik a nyugati civil jogszabályokat
  • alkalmazzák a modern fiziológiai és pszichológiai kutatások eredményeit.

SZERVEZETI SZEMPONTOK

Ha időt, pénzt, energiát akarsz szánni a tanulásra, akkor a tapasztalat alapján érdemes még néhány gyakorlati szempontot figyelembe venni.

Az oktató regisztrálva van egy nemzetközi szervezetnél?

  • Az általános, nemzetközi tapasztalat szerint a harcművészeti iskolákban sok az önjelölt oktató, illetve a kókler.
  • Egy jól működő szervezet és regisztrált oktatója között kölcsönös felelősségvállalás áll fenn: jótállás és számon kérhetőség. A minőség így legalább elvárható.

Az oktatókat szakmailag továbbképzik?

  • A jó edző holtig tanul! Aki nem tanul, az nem változik, nem fejlődik. Aki csak egy iskolát ismer, egyet sem ismer elég jól.

A tananyag hatékonyságát tesztelik nemzetközi szinten, valós körülmények között?

  • Egyes rendszereket sosem, vagy csak régen, egy távoli kultúrában teszteltek, ezért valódi erőszakkal szemben itt és ma önveszélyesek lehetnek.
  • Egy oktatónak lehet valós ismerete, tapasztalata, megalapozott véleménye egy általa ismert szakterületről (pl. versenyző, katona, rendőr, kidobó vagy testőr volt), de ettől még lehet, hogy a civil önvédelem terén csak fantáziál, nem látja át a nők és fiatalok valós szükségeit és lehetőségeit.

KÉPZÉSI SZEMPONTOK

Az oktatási rendszer szétválasztja a hivatásos (pl. katonai, rendőri) és a civil képzést?

  • A hivatásosak és a civilek számára egészen mások a legális célok és módszerek.
  • Civil védekezzen civil módra, különben a törvény előtt kell felelnie!

A képzés figyelembe veszi a hazai jogi kereteket, és adaptálja annak változásait?

  • A jogszabály nem ismerete nem ment fel a felelősség alól, és nagyobb bajt is okozhat, mint maga a támadás.

A képzés figyelembe veszi a modern kriminológiai, fiziológiai, pszichológiai kutatást?

  • A miénktől eltérő korok, kultúrák, de egy mai nyugati szubkultúra divatos ideáljai is olyan dolgokkal terhelhetik a képzést, ami felesleges vagy önveszélyes.

Kinek a képességeiből indulnak ki? A gyakorlás őrzi a testi épséget? Te meddig fogod tudni űzni?

  • Elit képzést csak élsportolók bírnak, és ők is csak amíg fiatalok. Férfi és nő, illetve a 20, a 40 és a 60 éves ember teherbírása igen eltérő.
  • Ami túl sokat követel a testedtől, az nem védi, hanem tönkreteheti!