Yawara, koga, kubotan, taktikai toll és végül a munió
A YAWARÁTÓL A KOGÁIG…
Ha az embernek védenie kell magát, és nincs dobható tárgy a környéken, akkor olyasmit kap fel, ami illik a tenyerébe, és a saját kezénél ütősebb. Ez régen egy rövid fa- vagy bambuszdarab volt, ma inkább fém toll, zseblámpa, kézi esernyő – vagy a régi marokbotok modern változatai.
A természetes alkalmi önvédelmi eszközök közül a marokbotok egyes ázsiai kultúrákban igazi népi fegyverré váltak. A századok során a nem feltűnő, tenyérnél alig hosszabb fadarabtól a művészien faragott, keményre lakkozott fegyverig széles választékuk alakult ki. Modern, nyugaton is elterjedt változataik között azonban vannak olyan nem nyilvánvaló különbségek, amelyekről jó tudni. Már csak azért is, mert a hazai jogszabály szerint marokbot közterületen is lehet nálunk, és jogos önvédelemre használhatjuk!
A japán yawara jelentése „lágy”, az írásjel ugyanaz, mint a judo, jujitsu szavakban a „ju”. A klasszikus yawara alul és fölül egyaránt túlnyúl a tenyéren, ezért minden irányba lehet vele döfni (ha hegyes), vagy ütni (ha tompa a vége). A nyugaton az 1940-es években a japán-amerikai Frank Matsuyama vezette be a használatát rendőri intézkedéshez, elsősorban ütő eszközként.
A ma elterjedtebb, kemény műanyagból készült koga a japán-amerikai harcművész és rendőr, Robert Koga nevéből származik. Ez a yawara továbbfejlesztése, két változatban. A koga a hosszabb (20 cm), mindkét végén tompa változat, amely a rendőri intézkedés során alkalmas érzékeny pontok nyomására, ízületek feszítésére, tehát a gyanúsított elvezetésére. A mini koga rövidebb (16 cm) és mindkét végén hegyesebb, csak nyomásra és ütésre alkalmas, ezért a Koga Institute rendőröknek és biztonságiaknak nem is ajánlja, hiszen kontrollálásra kell törekedniük, nem sérülés okozására.
…A KUBOTANTÓL A TAKTIKAI TOLLIG…
A yawarát és a kogát a mai napig elsősorban harcművészek és hivatásosak használják.
Civilek között is elterjedt azonban a következő fejlesztés, az ún. kubotan, amit hibásan kobutan vagy kubaton néven is emlegetnek. A szó a japán-amerikai harcművész, Takayuki Kubota nevéből származik, az 1960-as évekből. A kubotan 14 cm hosszú, a klasszikus marokbotoknál vékonyabb, anyaga alumínium vagy kemény műanyag. Az egyik vége hegyes vagy tompa, ezzel lehet döfni, fogást bontani, a másik végén azonban fém karika van, amire kulcsokat lehet fűzni, és velük odacsapni.
Kubota tehát a yawarából kulcstartót kreált, amit a modern ember úgyis magával visz, és pont akkor van a kezében, amikor a legtöbb rajtaütéses támadás történik – a kapuban, az ajtónál, az autónál, a garázsban, a liftben, a lépcsőházban vagy amikor kocog.
A hossza miatt a kubotan is hasznos eszköz rendőri intézkedésnél, a 70-es években különösen női rendőrök körében terjedt el. A civil önvédelmi ipar gyorsan felfedezte, már mindenféle színű alumínium és műanyag változatban kapni.
A következő fejlesztés ugyancsak a hivatásosak közül indult útjára. Az éppen adatokat felvevő rendőrt, katonát is érheti hirtelen támadás, ezért praktikus, ha a kezében olyan fém toll van, amit hegyes kubotanként azonnal bevethet. Így született meg a taktikai toll, ami szintén elterjedt a civilek között. A legtöbb fém taktikai tollnak csak az egyik vége hegyes, de létezik vastag, mindkét végén tompa taktikai filctoll is diákoknak (Pocket Shark).
A marokbotok jogi státusza országonként, az USA-ban államonként eltérő. Hazánkban a hatályos jogszabály szerint mindegyik legális, azaz magunknál tarthatjuk és használhatjuk – szemben az ütéserőt növelő boxer- és karambit-fogású eszközökkel, amelyek mindegyike KKVE.
…ÉS VÉGÜL A MUNIÓ
Bár a kubotant elvileg nem csak a rendőrnők, hanem civilek is hatékonyan használhatnák, nem teszik, mert női szemmel a marokbot különféle változatai nem éppen stílusos kiegészítők.
Ezen a helyzeten akart változtatni az amerikai harcművész és grafikus, Phil Ventrello, aki 2013-ban bocsátotta útjára a muniót, a marokbotok evolúciójának eddigi utolsó fajtáját. Ez a kemény műanyagból készült kulcstartó a korábbiakkal ellentétben teljesen ártalmatlan kinézetű tárgy. Lapos, ezért a kubotannál jobban simul a tenyérbe. Dizájnos lapja révén stílusos kiegészítő, ezért nők is szívesen magukkal hordják.
A felső végén – a kubotantól eltérően – nem egy, hanem három fém kulcskarika is van. Feltalálója szerint, ha az embernek sok és nehéz kulcsa van, erőteljes lendítésükkel nagyot lehet csapni.
Ez a marokbotok világában új funkció lenne, hsizen alapvetően közelharcos eszközök, és a mozdulatok nagyrészt a kés használatára épülnek. A lendíthető kulcscsomó csapásmérő és távolságtartó hatékonysága azonban okkal-joggal vitatható (munió-instruktorként is).
A munió mindenesetre testre szabható: ha kevés kulcsunk van, egy karikára is ráférnek, az egy karikába a mutatóujj bedugható, amitől a fogása még jobb, karambit-szerű, és így hosszabb a hegye is, amivel döfhetünk. A munió hossza csak 11.5 cm, a hegye nem szúrja ki a zsebet vagy a táskát, és halálos sérülést sem tud okozni, mint pl. a hegyes alumínium kubotan. Rövidsége miatt – a kogával és a kubotannal szemben – rendőri elvezetésre nemigen alkalmas. Érzékeny felületek szúró nyomása, izomfelületek döfése révén mégis hatékony fogásbontó, szabaduló eszköz, akár elölről, akár oldalról, akár hátulról éri az embert támadás. Igazi civil eszköz – végre nőknek is :o)