Tipikus kérdések, társadalmi mítoszok és a valódi feladat
Az erőszakért, a bántalmazásért mindig és 100 %-ban a tettes a felelős. Ennek ellenére még mindig társadalmi szinten elterjedt az áldozatok hibáztatása, ami mögött régi mítoszok állnak. Íme a külső szemlélők tipikus kérdései.
MINEK PROVOKÁLTA KI?
A kérdés mögött az a feltételezés áll, hogy az áldozatnak okot kell adnia a támadásra, a bántalmazásra.
Az azonban, hogy valaki csinos vagy gyengébb fizikumú vagy drága holmi van nála, hogy a kelleténél többet ivott, lengén van öltözködve vagy rossz helyre tévedt, részéről nem nyílt felhívás arra, hogy meg lehet erőszakolni, meg lehet verni, vagy ki lehet rabolni – csak egy ragadozó beteg elméjében. Ráadásul nem kell kirívóan csinosnak, gyengének vagy jómódúnak lenni ahhoz, hogy az ember célponttá váljon. A legtöbb bántalmazott pedig eleve olyannal él együtt, aki nem ismer ellentmondást.
- Az erőszak valódi oka nem egy ellenállhatatlan lehetőség „felkínálása”, vagy a saját vélemény és érdek „túlzott” hangoztatása, hanem az önuralom, az emberség, az erkölcsi érzék és a másik iránti tisztelet elemi hiánya a tettes részéről.
HOGY LEHET ILYEN NAIV?
A kérdés mögött az a feltételezés áll, hogy az áldozatnak tudnia kellett volna, milyenek az emberek.
Életkorából és neveltetéséből fakadóan sem képes azonban mindenki ugyanúgy elképzelni, hogy egyesek mire válnak képessé, ha alkalmuk van rá. Ha egy sötét utcán követnek minket, mindenkiben megszólal a vészcsengő, és olyasmit is elképzelünk, ami sosem válik valósággá. Biztonságosnak vélt környezetben, megbízhatónak vélt emberekről (szülő, rokon, tanár, edző, rendőr, pap, guru, főnök stb.) azonban még elképzelni is nehéz, hogy bántalmazóvá válhatnak. És olyasmivel szembesülni, ami sosem jutna az eszünkbe, bénító tud lenni.
- Az erőszak valódi oka nem az, hogy valaki nem tud elég rosszat feltételezni más emberekről, akiket ismerni vél, hanem a bizalommal való tudatos visszaélés a tettes részéről.
MIÉRT NEM MONDOTT NEMET?
A kérdés mögött az a feltételezés áll, hogy az áldozatnak elég lett volna tiltakoznia.
Valóban vannak nők, akik képtelenek nemet mondani, és férfiak, akik képtelenek a nemet meghallani. Az ideális áldozat-ragadozó párosból ugyanis az egyik sosem kapott tiszteletet másoktól, a másik pedig sosem tanult mások iránti tiszteletet. A legtöbb nő azonban nemet mond, de hiába mond nemet. Érzelmi vagy anyagi zsarolással, vagy éppen fizikai kényszerrel veszik rá olyasmire, amit nem akar, és ezt ráadásul senki sem hiszi el neki.
- Az erőszak valódi oka nem a határhúzási gyengeség vagy a kiszolgáltatottság, hanem a gyengeséggel és kiszolgáltatottsággal való tudatos visszaélés a tettes részéről.
MIT KERESETT OTT EGYÁLTALÁN?
A kérdés mögött az a feltételezés áll, hogy az áldozatnak tudnia kellett volna, milyen helyet vagy helyzetet kell elkerülni.
Mindenkinek van egy első (közvetlen vagy közvetett) találkozása az erőszakkal, és addig nem lehet tőle elvárni, hogy teljes mélységében felfogja: hol, mikor, mi érheti. Van, aki eleve veszélyes környezetben nő fel, ezért muszáj volt megtanulnia. Más biztonságos „buborékban” nőtt fel, mert a környezete sokat tett a biztonsága érdekében. Ezért nem mindenki észleli ugyanúgy ugyanazokat az előjeleket, hogy egy környék, egy helyzet vagy egy személy viselkedése miért válhat veszélyessé.
- Az erőszak valódi oka nem a kriminológiai tájékozatlanság, hanem az, hogy vannak emberek, akik más emberekre vadásznak, azaz csapdát állítanak, lesből támadnak, kényszert alkalmaznak, esélyt sem adva.
MIÉRT MARAD?
Ami a partnerbántalmazást illeti, az ismert hazai adatok szerint a nők 20%-a olyan családban nő fel, ahol az apja verte az anyját, a bántalmazott nők átlagosan 35 verést szenvednek el partnerüktől, mielőtt segítségért fordulnak, és a meggyilkolt nők 60%-a (volt) férjük, élettársuk, barátjuk áldozata, nem idegené.
A kérdés mögött az a feltételezés áll, hogy a párkapcsolati erőszak elszenvedője bármikor szabadon otthagyhatná bántalmazóját. A kívülálló ugyanis csak a végeredményt látja. Az ide vezető lassú folyamatot nem.
Az áldozat szerette a párját, és az is azt mondta, hogy szereti őt – ezért kezdtek el együtt élni. Az áldozat hitte, a párja megváltozhat, hiszen megbánta, bocsánatot kért, ígéretet tett – mindig. Az hitte, biztosan az ő hibája, ami történik – így legalább tehet valamit. Látta, hogy a párja nehéz időszakon megy át, ezért úgy érezte, neki kell összetartani a családot – egyedül. Egyébként máskor a párja normális, kedves volt, csak néha durrant el az agya – legalábbis korábban. Különben is csak beszólt neki, vagy csak kiabált vele, vagy csak pofon vágta – kezdetben…
A nő azonban most már csak fél – de állandóan. Fél, hogy tévedett a párválasztásban (amit fájó beismerni). Félti a gyermekeit (előttük fogja verni, vagy őket is verni fogja). Fél az anyagi kiszolgáltatottságtól (nem engedte dolgozni, semmi sem az övé). Fél mások véleményétől („Minek hisztizel, ez még belefér!” vagy „Miért engeded, hogy így bánjon veled, miért nem menekülsz?!”) És fél a párjától, aki legutóbb azt mondta: megöli, ha elmegy – és a legtöbb nőt tényleg a szakítás bejelentésekor, az eköltözés előtt vagy a válás után ölik meg.
Aki egy ilyen folyamat közben magára marad, egyszerűen nem látja, mi történik vele. Tűri és védi bántalmazóját, amíg valami hirtelen fel nem ébreszti a rémálomból (pl. majdnem megölte, vagy már a gyermekét is veri).
- Az erőszak oka nem az, hogy valaki hiába reménykedik a párja megjavulásában, vagy hogy képes sokat tűrni a családért, hanem az, hogy olyannal él együtt, akit szeret(ne), aki állítólag viszontszereti, pedig csak birtokolja és uralja, és lassan őrli fel az ellenállását.
TANULSÁGOK
A „Miért…?” és „Miért nem…?” kezdetű számon kérő, kioktató kérdések a bántalmazottat védekezésre kényszerítik, újabb támadásként éli meg őket. A trauma feldolgozásában az segít, ha van,
- aki hisz neki, amikor elmondja az élményeit,
- aki együtt érez vele, amikor őszintén kimondja az érzéseit, és
- aki tudja, ilyen helyzetben hova kell fordulni lelki, orvosi, jogi, rendőri segítségért.