Bunkó apák és bunkó fiúk – a beszólás már nem csak szó, ami elszáll

MAGUNK KÖZÖTT?

Minden harmadik nő átélte már, hogy közterületen, járművön, iskolában, munkahelyen férfiak a külsejükre megjegyzést tesznek, beszólnak, megbámulják őket, elismerően füttyögnek, huhúznak, illetve okádást imitálnak vagy rosszabbat…

Létezik nő, aki élvezi a kéretlen figyelmet – de ő is csak addig, amíg biztonságban érzi magát. A nők döntő többsége azonban csak szeretne A-ból eljutni B-be, és elege van abból, hogy útközben egyes férfiak ijesztő vagy megalázó módon viselkednek vele szemben vagy a háta mögött. Nem általában a nők túl érzékenyek, hanem sok férfi érzéketlen. Nem gondolnak bele, milyen érzés lenne fordítva: ha nekik szólnának be a nők.

Miért válnak ezek a férfiak ilyenné? Mert még mindig túl sok fiú szocializálódik úgy, hogy amikor férfiak maguk között vannak, menő dolognak számít nőkön viccelődni, nőkről megalázó megjegyzést tenni. Mintha „a nők” vagy „a csajok” az ő szórakoztatásukra kitalált lények lennének. Mintha nem lennének ugyanolyan valóságos emberek, érző lények, mint ők, a férfiak.

Ezért „poénkodás” közben eszükbe sem jut, hogy egy nő egyszer a feleségük lesz, közös gyermekeik anyja, élete párja, jobbik fele, társa és legjobb barátja ezen a világon. Sajnos van, aki ezt a tiszteletlen alapállást viszi bele a házasságába is, aztán csodálkozik, hogy a párja őbenne sem talál sok tiszteletre méltót.

NŐKÉP, FÉRFIKÉP

Az a fiú, aki ilyen közegben nő fel, nehezen gondol bele abba, milyen naponta átélni, hogy az ember külsejét kéretlenül is kiértékelik, a lépteit éhes szemek követik, testi hibáin vagy ízlésén hallhatóan viccelődnek, az utcán rádudálnak és mocskos ajánlatot tesznek – és neki hallgatnia kell, mert ha visszaszól, mások előtt mindennek elmondják, vagy akár nagyobb bajba is kerülhet.

Pedig sok nő szeretné, ha az ilyen férfiaknak csak egy napig kellene kibírni a kéretlen beszólásokat a külsejükről vagy a képességeikről.

A mai helyzethez nem csak a nőkről alkotott torz kép vezetett, hanem egy ezzel párhuzamos éretlen elképzelés arról, mit jelent férfinak, férfiasnak lenni. Ezért olyan fontos, hogy a főnökök és a kollégák, az osztálytársak és a haverok között akadjanak valóban felnőttek, akik veszik a bátorságot, és leállítják a megalázó megjegyzéseket.

A verbális tiszteletlenség, az „ő csak egy…” címkézés ugyanis az első lépés a fizikai erőszak felé, hogy valakivel bármit meg lehessen tenni. És ez nem elmélet. Globális iparág épül arra, hogy miket meg lehet tenni különben emberi lényekkel, és közben milyen embertelen kommenteket lehet tenni róluk – következmény nélkül.

POFA BE, ÉS TANULJ TISZTELETET!

Ha „ilyenek a férfiak” – legalábbis a többségük hallgat, amikor szólni kellene, és passzív, akkor cselekedni kellene – akkor egy halálra rémült kislány, egy porig alázott nő miben reménykedjen? Miért gondolja azt, hogy ha bántják, lesz, aki megvédi? Miért gondolja azt, hogy ha kiáll magáért, lesz, aki mellé áll?

Valahányszor mi férfiak hallgatunk, ahelyett, hogy befognánk valakinek a mocskos száját, egy megalázott, bántalmazott kislánynak vagy nőnek kell a saját száját befognia. És nyelnie a mocskot.

ÚJ BTK 2012

Szeméremsértés
205. § (3) Ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, az (1) bekezdés szerint [azaz két évig terjedő szabadságvesztéssel] büntetendő, aki mással szemben olyan szeméremsértő magatartást tanúsít, amely a sértett emberi méltóságát sérti.