Ki ragadozó? Mit keres? Felismerhető? Normális? Mit tegyünk?
NORMÁLIS EMBEREK EGYÁLTALÁN?
Közismert, hogy a hirtelen felindulás és az alkoholos befolyásoltság teljesen normális emberek esetében is alkalmi erőszakhoz vezethet.
A kirívóan erőszakos bűncselekmények elkövetőit és az életvitelszerűen erőszakból élő bűnözőket illetően azonban mindenkiben joggal merül fel a kérdés: normális ember egyáltalán az, aki ilyesmire képes?
Egy 12 országra és 23.000 elítéltre kiterjedő európai vizsgálat (Haller 2005) szerint
- 90%-uknál megállapítható valamilyen pszichés zavar,
- 65%-uknál személyiségzavar,
- 45%-uknál konkrétan antiszociális személyiségzavar.
Egyesek eleve ilyen hajlammal születtek (ún. pszichopaták), mások ilyenné váltak (ún. szociopaták). Közös bennük, hogy mások ember voltát egyáltalán nem, vagy csak alig érzékelik, ugyanakkor mások szenvedését (zavarát, félelmét, fájdalmát, veszteségét) élvezik. A másítás vagy személytelenítés könnyen megy nekik.
Esetükben a felnőtté válás fontos elemei kimaradtak: nem képesek a frusztrációt jól kezelni, a vágyaikat késleltetni vagy az indulataikat levezetni, azaz önmagukon uralkodni – legfeljebb a vadászat megtervezése és izgalma kedvéért.
Bár mások érzéseit jól érzékelik, és ki is tudják használni, együttérezni nem tudnak. Ezért tettük másokra gyakorolt hatását, következményeit sem képesek előre felmérni, illetve egyszerűen nem érdekli őket. A szociopatáknál a közöny tanult szerep, a pszichopatáknál alap beállítottság.
MIÉRT HÍVJÁK ŐKET RAGADOZÓNAK?
A rablót és az erőszaktevőt azért hívják így, mert a viselkedése vadászra vall. Módszere a követés, becserkészés, rajtaütés – a tervezett, kegyetlen, személytelen céltudatosság. Így vadászik az ember, és az ember a bolygó csúcsragadozója. Az állatoktól eltérően azonban képes a saját fajtársaira is vadászni, anyagi érdekből és élvezetből egyaránt.
Akár a másik tulajdonát akarja, akár a testét vagy az életét, valójában nem tekinti fajtársának, nem tekinti embernek. Képes meggyőzni magát arról, hogy a másik nem ugyanolyan ember, mint ő, és az ún. másítás vagy személytelenítés eszközével képes feljogosítani önmagát arra, hogy bármit megtehet vele. Ha a másik „csak egy…”, akkor már nem kell emberként kezelni. És ezzel – egy időre – el lehet nyomni a lelkiismeretet.
FELISMERHETŐ A RAGADOZÓ?
Akción kívül nem feltétlenül ismerhető fel pusztán a külseje vagy társadalmi státusza alapján. Egyesek arca, tekintete, megjelenése eleve riasztóan hat, mások azonban első látásra normálisnak, sőt, szimpatikusnak tűnnek (ld. a rendőrségi körözési listákat). Környezetüket általában mind jól manipulálják.
Akcióban – ha pl. rokon, főnök vagy kolléga, tanár vagy diáktárs az illető – érzelmileg különösen nehéz neki ellenállni. Már eleve a bizalmi körön belül van, a viselkedésével tudatosan hozza zavarba áldozatát, aki először saját magában keresi a hibát („Biztos csak…”) és a saját megérzéseit próbálja elhallgattatni.
De akárkiről van szó, és akármit is vált ki belőlünk először, csak az számít, amit tesz. Aki ragadozóként viselkedik, azt annak kell nevezni, és akként is kell vele bánni! Mindegy, mivel csábít, zsarol vagy fenyegetőzik, profi hazudozó: úgy igyekszik beállítani a helyzetet, hogy az áldozat azt tegye, ami valójában csak neki: a ragadozónak jó.
MIT KERES A RAGADOZÓ?
Nem mindenki válik célponttá: az áldozatnak profilja, a zsákmánynak paraméterei vannak. Ezért egy igazi ragadozó néhány másodperc (!) alatt el tudja dönteni, ki potenciális célpont. Íme a fő szempontjai:
- Értékes? Azaz van-e nála valami értékes (pénz, mobil, kocsikulcs stb.), vagy ő maga értékes-e (mint kéjtárgy vagy box-zsák)?
- Figyel a környezetére? Észreveszi egyáltalán, ha megközelítik? Könnyű elterelni a figyelmét vagy zavarba hozni?
- Ellenállhat? Ránézésre – neme, kora, testalkata, viselkedése alapján – könnyen megfélemlíthető, könnyű zsákmány vagy kemény célpont?
A ragadozó – amikor még csak közelít, bájolog, óvatosan tesztelget, vagy már nyomást próbál gyakorolni, győzköd, sőt, fenyeget – folyamatosan azt figyeli, megéri-e a haszon a rizikót? Ha igen, marad, ha nem, odébb áll.
MIT TEHETÜNK MI EZ ELLEN?
Lakókörnyéktől, útvonaltól vagy élethelyzettől függően bölcs döntés lehet, ha nem akarjuk magunkat feltűnően értékesnek mutatni, vagy értékeinket nem hagyjuk elöl, más számára könnyen hozzáférhetően. A feltűnő, jómódot, szépséget kiemelő öltözködés, illetve értéktárgyaink nyílt viselése, szabadon hagyása sok helyen lehet biztonságos, de van, ahol egyszerűen önveszélyes. Figyeljünk oda, hol vagyunk és kik között! Külföldre utazás előtt is érdemes tájékozódni.
Biztonságos környezetben élve, dolgozva, utazva nyilván nem az a dolgunk, hogy értéktelennek mutassuk magunkat, vagy ne legyen nálunk értékes dolog, hanem hogy képesek legyünk felismerni és elkerülni a közelgő veszélyt. És ha ez nem sikerül, akkor is mindig válasszuk azt, ami a biztonságot jelenti: bármely tárgy pótolható, de ha már a szabadságunk és az életünk a tét, akkor – amint lehetőség nyílik rá – tegyünk meg mindent, hogy a ragadozó felfogja: nem vagyunk könnyű zsákmány!